Történelem

A nagy népvándorlások korát megelőzően a horvátok a Kárpát-hegység Észak-keleti részén éltek. Ezt a vidéket, a mai Dél-Kelet Lengyelország, még több száz évvel azután is, hogy a horvát törzsek letelepedtek a Balkán-félsziget nyugati részén, számos középkori forrás Fehér-Horvátország néven említi. Az Adriai-tenger északi partvidékéig húzódó horvát törzsek szláv nyelvet beszéltek, és a 7. század-tól kezdve fejedelemségekbe tömörültek. A keresztényég felvétele a 9. századra fejeződik be. -ben VIII. János pápa Dux Croatorum néven említi Branimir fejedelmet. Horvátország 925-ben lett királyság, első uralkodója Tomislav volt. Mielőtt Tomislav fejedelem egységesítette volna Horvátországot, két horvát állam is létezett a Nyugat-Balkánon. A déli horvát állam gyakran Tengermelléki-Horvátország néven is szerepel,amelynek lakói a tengermelléki,kezdetben főleg latin nyelvű városok és a Velencei Köztársaság kultúrális és gazdasági befolyásának voltak kitéve. Az északi horvát államot gyakran Pannón-Horvátország néven (Pannonia egykori római tartományról), vagy kontinentális Horvátországként is említik. Lakói főleg mezőgazdasággal, kézművességgel és kereskedelemmel éltek. A két vidék, Dél- és Észak-Horvátország a mai napig is rendkívül eltérő kultúrális és gazdasági hagyományokkal dicsekedhet.

A középkori horvát királyság fénykorát IV.Péter Krešimir uralkodása alatt ( 1058- 1074) érte el.

Horvátország történetének első századaiban még nem volt egészen egyértelmű, hogy a horvátok Bizánc befolyása alatt maradnak-e, vagy pedig körükben is a nyugati kereszténység szilárdul meg. Horvátország nyugati jellegű kulturális és politikai orientációjára végülis a Frank Birodalom keleti terjeszkedése, a Velencei Köztársaság befolyása, és nem utolső sorban a nyolcász éves perszonálúnió Magyarországgal volt döntő hatással.

A horvát uralkodóház kihalása után, 1102-től a horvát királyi jogok és címek a magyar királyt illették meg. A tárgyalásokat a horvát nemességgel Könyves Kálmán magyar király vezette, akit végül Tengerfehérváron ( Biograd na moru) horvát királlyá koronáztak. Ettől kezdve egészen a második világháboró befejezéséig, Horvátország és Magyarország perszonálunióban állt egymással, azaz a két országnak egy uralkodója volt.

Az 1400-as évek közepére, a Magyar Királyság meggyengült a folyamatos török támadás következtében és a mai Bosznia-Hercegovina területét, amelynek nyugati és déli végei Horvátországnak számítottak, a törökök elfoglalták. Ezzel egyidőben Horvátország tengermelléki részén, Dalmáciában a velenceiek érvényesítették befolyásukat.

Az eredetileg görög, majd római, később bizánci befolyás alatt álló Dubrovnik (latinul, olaszul és magyarul a 20. századig rendszerint Raguza néven említik) a magyar hatalom gyengülésével először a Velencei Köztársaság egyik legfontosabb Dél-adriai kikötőjévé vált, majd pedig független városállam lett. Függetlenségéért sokszor nagy árat kellett fizetnie a környező politikai hatalmaknak.

Az 1526. évi mohácsi csata után, Magyarország nyugati feléhez hasonlóan, amelyet a törökök nem tudtak elfoglalni, Horvátország is I. Habsburg Ferdinánd uralma alá kerül. Mivel a Habsburgok Magyarország törvényes királyainak is számítottak, a magyar-horvát perszonálúniónak köszönhetően, Horvátország is a Habsburg uralkodóház területeit gyarapította Magyarország keretében. A horvát államiság szempontjából aznonban jelentős visszalépést jelentett a Habsburgok uralma. Ausztria uralkodói ugyanis nem koronáztatták meg magukuat külön Horvátország királyává is, mint ahogyan azt a magyar uralkodók tették a Könyves Kálmán által köttetett perszonálúnió előírásainak megfelelően. A horvát parlament elődjét, a Sabor-t sem hívták össze (mint ahogyan a pozsonyi országgyűlés tevékenysége is jobbára szünetelt egészen a reformkorig). Amikor Horvátország Habsburg vezénylettel végülis felszabadul a török uralom alól, ez nagyjából a mai Horvátországnak felel meg, a továbbra is török befolyás alatt maradt egykori Horvátország részei pedig azóta Bosznia és Hercegovina területének számítanak.

A 18. századra Isztria, Dalmácia és Dubrovnik is a Habsburg Monarchiához tartozik, de a horvátok lakta vidékek nem alkottak egységes országot a hatalmas Habsburg birodalomon belül, hanem több politikai egységre osztották őket. Horvát-Szalvónországon kívül, Dalmácia, és az Osztrák-Tengermellék tartományhoz tartozó Isztria is külön közigazgatási területnek számított, sőt, Horvátország jelentős része, az un. Katonai Határőrvidék is gyakorlatilag önálló közigazgatási egységet képezett.

Az un. Katonai Határőrvidékre (Horvátország és Magyarország déli részei) a Habsburgok előszeretettel hívtak szerb és részben vlach fegyvereseket a még török uralom allatt álló Balkánról a Habsburg Birodalom védelmére. A Katonai Határőrvidéken élő szerbek, cserébe a Habsburgoknak tett szolgálataikért, a többi népcsoporthoz képest jelentős kiváltságjogokat élveztek, amelyekkel a Habsburg uralkodóház ruházta fel őket. Az áttelepülés a török kézen lévő Balkánról a Habsburg Monarchia területére így nyílvánvalóan csábító volt, olyannyira, hogy az egykori Katonai Határőrvidék területén a szerbek gyakorlatilag többségbe kerültek a horvátokkal, illetve a magyarokkal szemben.

A Kieggyezés értelmében ( 1867) Horvát-Szlavónország és a Katonai-Határőrvidék politikailag újra egységes területnek számít a magyar korona részeként, de Isztria, Dalmácia, és Dubrovnik továbbra is a Monarchia osztrák részéhez tartozott. A 19. században ébredő nacionalista mozgalmak egyik legfontosabb célkitűzése Horvátország egységesítése volt.

Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlását követően, az első világháború után, Horvátország a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett. Ez az államalakulat 1929-től Jugoszlávia néven ismert.

A második világháború idején, sok száz év után, Horvátország ismét független lett egy rövid időre. A horvát történelemnek erre az idészakára azonban Mussolini fasizmusa és Hitler náci birodalma vetett végzetes árnyékot, a két birodalom közvetlen szomszédságában ugyanis a Független Horvát Állam a tengelyhatalmak oldalán állt.

A fasizmus és a nácizmus veresége után, Horvátország a szocialista Jugoszlávia egyik föderativ köztársasága lett, amelynek első elnöke, Josip Broz Tito, részben horvát származású volt.

Jugoszlávia felbomlása során Horvátország 1991-ben kiáltotta ki függetlenségét, amelyet azonban majdnem öt évig tartó véres háború követett. Horvátországnak azokon a terüetein, amelyeken a Habsburg Birodalom idején Katonai Határőrvidék létezett, az egykori osztrák telepítési politika következtében, a szerbek többséget képeztek a horvátokkal szemben, és ezeken a vidékeken nem voltak hajlandóak elismerni Horvátország függetlenségét, hanem egy sajátos szerb szakadár államot hoztak létre, az un. Szerb Krajinát, amelyet azonban rajtuk kívül senki sem ismert el valódi államnak. Az 1995. évi horvát hadműveletek (Villám és Vihar) következményeként legyőzték a szeparatistákat, és a háború befejeződött, Krajina területe pedig újra Horvátországhoz tartozik. 1992 és 1995 között a horvát katonai erők Bosznia-Hercegovinában is harcoltak. Az 1995-ben fel nem szabadított területeket (Kelet-Szlavónia egyes részei és a Horvátországhoz tartozó Dél-Baranya) az ENSZ ellenőrzése alatt inegrálták újra Horvátországba. Ez a folyamat 1998-ban fejeződött be, s ettől kezdve Horvátország gyakorlatilag is újra független államnak számít.

2005-ben Horvátország hivatalosan is megkezde csatlakozási tárgyalásai az Európai Unióval.